Jodi Lynn Picoult 1966. május 19-én Long Islenden, New Yorkban született és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe „A rák aki félreértette”.  A Princeton Egyetemre járt, ahol írást tanult. Két novellát is publikált a Seventeen magazinban, még mialatt egyetemre járt. 1987-ben diplomázott le. Miután végzett több különféle munkába is belefogott, többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leer-hez akivel a Princetonon ismerkedett meg és megszületett első gyermeke. Ma már a New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek, a bemutató 2009-ben várható.

Eddigi legnagyobb sikere pedig a Tizenkilenc perc, mely 2007-ben jelent meg és sokáig állt a The New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007 március 28-án jelent meg az utolsó pedig június 27-én.

Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet, amivel viccelődni is szokott.

Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: A The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért 1 hétig együtt élt egy amish családdal és megtanulta hogyan kell tehenet fejni (hajnali 4.30-kor), A Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Forrás